A Debreceni Sportiskolában 1975-ben alakult meg a kosárlabda szakosztály, amely ekkor még egy fiú csapattal indult, azonban gyors dinamikus fejlődésnek köszönhetően hamarosan egyre nagyobb csapat és játékoslétszámmal a DSI egyik sikersportága lett. A DSI Debrecenben nem csak az utánpótlás, hanem a felnőtt profi kosárlabda megalapozója is volt mindkét nemben. Először 1988-ban az NB I-ben szereplő felnőtt csapat részére minden korosztályban utánpótlást biztosított a Sportiskola, majd 1992-ben már a felnőtt csapat is DSI néven szerepelt a legmagasabb osztályban. A Debreceni Sportiskola férfi csapatának eredményeit a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 1993. február 13-án „A kosárlabdasport városa” címmel ismerte el. A kosárlabda sportág felfelé ívelése pedig innentől megállíthatatlan volt. Az utánpótlásban végzett tudatos és színvonalas munka egyre több utánpótlásválogatottat, országos utánpótlás bajnoki és diákolimpiai sikereket hozott, melyek alapja a DSI kosárlabda szakosztálya volt. A 2000-es évektől csak az utánpótlásra fókuszált a Sportiskola továbbra is kiemelkedő sikerekkel, több országos bajnoki cím mellett 2002-ben az MKOSZ által rendezett bajnokságokban az összesített rangsor első helyén végzett. A DSI minden aktuális NB I-es csapat számára biztosította az utánpótlást, kialakította az évfolyamos képzési rendszert és a Ziccer Tigrisek Kosársulival együttműködve a 2013-ban létrejött Debreceni Kosárlabda Akadémia alapja és vezető sportszervezete lett. Ez további lökést adott a sportágnak Debrecenben, és a DSI-ben nevelkedő helyi játékosokra alapozva néhány év szünet után 2017-ben a DEAC férfi csapata újra az élvonalba jutott. Az NB I B-t nyert bajnokcsapat játékosainak 80%-a DSI korábbi utánpótlás játékosa volt. Ezt követően a felnőtt csapathoz kötődve az akadémiai korosztályok folyamatosan átadásra kerültek a DEAC kötelékébe, de a 2020. január elsejétől működő DEAC Nemzeti Kiemelt Kosárlabda Sportakadémia alapjául a DSI által vezetett Debreceni Kosárlabda Akadémia szolgált. Jelenleg a DSI Debrecen csapatai az oldalági beiskolázást, a később (13-14 évesen) sportágat választó fiatalok felkarolását, beintegrálását és képzését végzi sikeresen, hiszen az elmúlt években is folyamatosan sikerült játékosokat adni a DEAC Kosárlabda Akadémiába, sőt olyan is van, aki azóta már a korosztályos válogatottságig is eljutott.

 

Csapatok:

  • Fiú U16 /2007-2008/
    Vezetőedző: Fedor Tamás
  • Fiú U14 /2009-2010/
    Vezetőedző: Czeglédi Károly
    Másodedző: Licska József

 

Kosárlabda Szakosztályvezető: Kovács Balázs