Parádés sikerek!
2016. 03. 05. (szombat)
A végletekig kiélezett találkozó rengeteg izgalmat tartogatott, a debreceni fiatalok több mint húsz pontos hátrányból álltak fel, s mentették hosszabbításra a találkozót, melyet kétszeri túlóra után meg is nyertek.
A horvát együttes esélyeshez méltóan kezdte a találkozót, öt perc alatt egy 10-2-es rohanást produkáltak. Az egész este kiválóan játszó Neuwirth Bence ébresztőt fújt társainak, s megszerezte a hazaiak első mezőnykosarát, de az elején összeszedett hátrányt nem sikerült csökkenteni. A folytatásban sem változott a játék képe, a hajdúságiak rengeteg üres helyzetet hagytak ki, míg a zágrábi gárda könyörtelenül kihasznált minden apró megingást. 15 perc után már 14-34-et mutatott az eredményjelző, s a vendégek talán már elhitték, hogy zsebükben a győzelem. Cserfalvi István csapata azonban koránt sem gondolta így, s egy nagyszerű periódus után újra visszajöttek a mérkőzésbe, s a második játékrészt végül egy ponttal nyerve, tizenegy pontos hátrányban vonulhattak a nagyszünetre.
A második félidő Sass Bálint ziccerével indult, szemmel láthatólag pozitívan hatott a hajdúsági csapatra az előző játékrész vége. Bár sok hiba csúszott a játékba, a debreceni fiatalok megalkuvást nem tűrve küzdöttek minden labdáért, s a csupaszív játék meg is hozta az eredményét, hiszen Somi Miklós kosarával már a hazaiaknál volt az előny (50-49). A negyedik negyedet két pontos DKA-DSI előnnyel kezdték a felek, nagy rohanás volt a pályán. A Cibona nem tudta kihasználni fizikai fölényét, a cívisvárosiak pedig talán kicsit el is fáradtak a nagy felzárkózásban. Az vezető kiléte folyamatosan változott, míg nem a negyvenedik percben egy pontos horvát vezetésnél Neuwirth nagyon fontos kétpontost szerzett, az ellentámadásból pedig a vendégek játékosa csak az egyik büntetőjét értékesítette, így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban is folytatódott a kissé kapkodó játék, egyik csapat sem tudott jelentős előny kiharcolni. Somi fél perccel a vége előtt egyenlített, melyre már nem érkezett válasz, így következhetett a második hosszabbítás. Nemes ziccerére hét zágrábi pont érkezett zsinórban, ám ekkor ismét Neuwirth vette magához a kezdeményezést. A találkozón 28 pontot és 20 lepattanót szállító tehetség kosarával és büntetőivel újra döntetlenre alakította az állást. A nagyszerűen védekező Horai Péter az utolsó percben három pontot is szerzett, s az utolsó támadást kivédekezve végül óriási bravúrt arattak a debreceni fiatalok.
Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI – Cibona Zagreb 84-82 (10:22, 22:21, 22:9, 11:13, 8:8, 11:9)
DKA-DSI: Horai 5, Nemes 13, Somi 19, Petrikovits 8, Neuwirth 28 cserék: Stupek 5, Kalmár -, Czeglédi -, Sass 5, Varga -, Szabó 1.
edzők: Cserfalvi István, Berényi Sándor
Berényi Sándor: Nagyon fordulatos találkozón vagyunk túl, nem játszottunk hibátlanul, de a fiúk nagyon belelkesedtek, és sikerült ledolgoznunk húsz pontos hátrányunkat. Mindenkit dicséret illet, fantasztikusan küzdöttek ma a fiúk.
Az U-16-osok második mérkőzésüket is megnyerték.
Ráthonyi Tamás és Kádár Tamás tanítványai péntek este huszonegy pontos győzelmet arattak a szlovén BC Helios Suns felett, akik a selejtezőben nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek.
Az előző naphoz hasonlóan ismét beragadtak a rajtnál a hajdúságiak, három perc után már 8-2-re is vezettek a szlovénok. A folytatásban rendezte sorait a cívisvárosi alakulat, s a védekezését helyrerakva megkezdték a felzárkózást. Az egész este nagyon hasznosan játszó Vezendi Szabolcs hol védekezésével, hol gólpasszaival, hol pedig pontjaival segítette csapatát, melynek köszönhetően a negyed végére utol is érték ellenfelüket, sőt, Csomor Péter hárompontosával a vezetést is átvették.
A folytatásban is nagyszerűen működött a debreceni hátsóalakzat, a Heliosnak láthatóan nem ízlett a hajdúságiak zónája, míg a szerzett labdáknak köszönhetően támadásban is könnyebb dolguk volt Gáspár Mátyáséknak. Ebben a játékrészben mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek, a különbség pedig kereken húsz egységnyire gyarapodott a nagyszünetre.
A második félidőt sem kezdte jól a DKA-DSI, a szlovének minden mindegy alapon megkezdték a felzárkózást, s már tizenegy pontra is feljöttek (51-40), ám a válogatott formában pattogtató Csomorral nem tudtak mit kezdeni, a csapat pontgyárosa egymaga tizenkét pontot termelt a negyedben. A differencia szép lassan visszakúszott húsz pont körülire, így mindkét stáb bátran forgathatta csapatát, hiszen az utolsó játékrész már csak formalitás maradt. Újabb nagyszerű produkciójával második meccsét is simán nyerte a Ráthonyi-alakulat az előzetesen esélyesebbnek tartott szlovén ellenfele ellen. Folytatás szombaton 19:30-kor, az egész sorozatban eddig veretlen finn BC Muki ellen.
Debreceni Kosárlabda Akadémai-DSI – BC Helios Suns 83-62 (18-15, 26-9, 22-23, 17-15)
DKA-DSI: Tóth 10, Vezendi 12, Sólyom 3, Csomor 38/6, Virágh -, Balázs D.6, Kálmán 4, Gáspár 10, Pór -, Kovács -.
edzők: Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás
Ráthonyi Tamás: Egy jóval magasabb szerkezetű csapat ellen rosszul kezdtünk. Majd agresszívebb lett a védekezésünk, és sok gyors kosarat szereztünk. A lepattanó harcot is megnyertük, a zónavédekezésünk pedig nyerőnek bizonyult. Gratulálok a csapatnak!