Esélyt sem adtak a Kék Cápáknak a Kozák-tanítványok
2023. 12. 13. (szerda)
A BKG-Prima Hajdú elleni kiütéses győzelem (41-113) után Nyíregyházára utazott a DSI Debrecen U16/A kosárlabda csapata, hogy kedden összemérje erejét a Kék Cápákkal a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.
Kozák István tanítványai az első negyedben már nyolcpontos előnyre tettek szert, a második etapban pedig éreztették a házigazdákkal, ezen a napon nem terem majd babér számukra. A nagyszünet után próbált faragni a hátrányból a Nyíregyháza, ám ebben a játékrészben is három ponttal voltak jobbak kadettjeink. A zárónegyedben szerezték fiataljaink a legkevesebb egységet, de ezt is megnyerték, végül 24 pontos győzelmet arattak.
Kadett regionális bajnokság 4. forduló
Nyíregyházi Kék Cápák – DSI Debrecen U16/A: 61-85 (16-24,12-29, 20-23, 13-9)
DSI Debrecen: Tóth-Sturza Márkó 30/3, Vajas László 13, Tóth Bálint 9/3, Szilágyi Bálint 8, Böszörményi Dániel 6, Csegény Árpád 5, Kincses Boldizsár 4, Kullár-Halász Gergő 4, Takács Máté 4, Pénzes Richárd 2.
Vezetőedző: Kozák István
Kozák István: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” (Ernest Hemingway) Kiegészítés vagy értelmezés. A sport az életre nevel abból a szempontból is, hogy megtanít úgy is küzdeni, hogy a feltételek nem azonosak. Ezek a durván verekedő debreceni gyerekek … A személyi hibák számai, Nyíregyháza 15, Debrecen 31. Büntető dobási lehetőségek, Nyíregyháza 36, Debrecen 19. Amiért mentünk, azt megcsináltuk. Volt némi zavar a feltételek miatt, de alkalmazkodtunk, és végig vezetve sikerült megnyernünk a mérkőzést. Mindenki pályára tudott lépni, 10-en pedig kosarat is szereztek. Örültem, hogy Márkó mellé egyre jobban felzárkóznak a többiek is eredményességben. Folytatás pénteken ismét Nyíregyházán.