Egy győzelem, egy vereség a nyitónapon
2016. 03. 04. (péntek)
Megkezdte a szereplést a Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI az U14-es Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) Közép-európai döntőjében. Cserfalvi István tanítványai azzal a szerb KK Flash-el találkoztak, akik meglehetősen simán nyerték a selejtezőcsoportot, köztük a debrecenieket is nagy különbséggel verték.
Nem kezdték jól a találkozót a hajdúsági fiúk, főleg védekezésben akadtak gondok a szemmel láthatóan fizikálisan jóval fejlettebb déli szomszédaink ellen, ám támadásban rendkívül bátrak voltak Neuwirth Bencéék. A tornagyőzelemre is esélyes KK Flash a félidőre gyakorlatilag el is döntötte a találkozót, ám a cívisvárosi alakulat nem esett össze, s olykor tetszetős támadások végén már teljesen egyenrangú ellenfelévé vált ellenfelének. A debreceni csapatban mindenki pályára lépett, s egyáltalán nem ijedtek meg a lehetőségtől a cserék sem. A végére olyannyira összeállt a támadójáték, hogy negyedik negyedet hét ponttal meg is nyerte a Cserfalvi csapat. A bíztató kezdés után pénteken 18 órai kezdettel a nagy múltú Cibona Zagreb lesz az ellenfél.
Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI – KK Flash 71-92 (17-33; 8-11; 16-25; 30-23)
DKA-DSI: Horai 11/3, Nemes 7, Somi 13, Petrikovits 4, Neuwirth 19 cserék: Stupek 10, Szabó -, Kalmár 4, Czeglédi 3/3, Sass -, Varga -, Lóczi -.
edzők: Cserfalvi István, Berényi Sándor
Cserfalvi István: Az első fordulóhoz képest ez egy nagyon jó mérkőzés volt a szempontunkból. Nagyon örülök neki, hogy hetven pont fölött tudtunk nekik dobni, főleg annak tekintetében, hogy a selejtező során mindenkit óriási fölénnyel tudtak verni, és védekezésük nagyon stabil volt. A mutatott játék megmondom őszintén még engem is meglepett, ráadásul ha a ziccereinket jobb százalékkal tudjuk értékesíteni, akkor még szebb eredmény is születhetett volna. Számunkra ez a döntő egy ajándék, nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, de ezzel a játékkal úgy gondolom a folytatásban is helyt tudunk majd állni. A másik ágról érkezett csapatokat nem ismerem, de a mi csoportunkból érkező románokkal már a selejtezőben is jó meccset játszottunk. A legfontosabb szerintem a tapasztalatszerzés, és ha ezt a játékot tudjuk majd mutatni a magyar bajnokságban is, akkor szép és eredményes szezon elé nézünk majd.
A Debreceni Kosárlabda Akadémia U16-os csapata is lejátszotta első mérkőzését az EYBL Közép-európai debreceni döntőjében. Az ellenfél nem más volt, mint a korosztály magyar bajnoka, a Vasas Akadémia.
Óriási tétje volt a találkozónak, hiszen azon felül, hogy a döntő nyitómérkőzését játszották a csapatok, a találkozó egyben a Magyar Kadett Bajnokság rájátszásának aktuális fordulóját is jelentette, így a győztes két legyet üthetett egy csapásra. A debrecenieknek ráadásul törleszteni valójuk is volt bőven a pasarétiekkel szemben, hiszen az EYBL debreceni selejtezőjében a fővárosiak nagyarányú győzelmet arattak.
Az őszi találkozóhoz hasonlóan ismét beragadtak Ráthonyi Tamás legényei, ezt könyörtelenül ki is használták a fővárosiak. A Vasas válogatott játékosa, Somogyi Ádám tarthatatlannak bizonyult, hárompontosaival hátán vitte csapatát, a debreceniek pedig rendre pontatlanok voltak támadásban. A negyedet Tóth Bence triplája zárta, így hat pontra sikerült zárkózniuk. A folytatásban átszervezte védekezését a DKA-DSI, melynek meg is lett az eredménye, szép lassan közelebb lopóztak ellenfelükhöz. A nagyszünetig felváltva estek a kosarak, a párpontos Vasas előny állandósulni látszott, mígnem a játékrész végére Vezendi Szabolcs büntetőivel egalizálta az eredményt. A negyed utolsó percében már egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, így a félidőben 36-36-ot mutatott az eredményjelző.
A fordulás után egyből egymásnak estek a felek, és ebből a cívisvárosiak jöttek ki jobban. A mai estén is hihetetlenül hatékony Csomor Péter duplájával már hét egységnyi is volt a differencia, ám a Vasas nem adta fel, s egy 9-0-s rohanásnak köszönhetően megfordította az eredményt. Hatalmas taktikai csata folyt a parketten, mindkét edző előhúzta csapata repertoárjából a vegyes-védekezést, így a szakértő szemek is rendkívül élvezetes találkozót láthattak. A záró etap kétpontos debreceni előnnyel kezdődött, s védekezésében rendet rakó Gáspár Mátyásék újra megléptek ellenfelüktől. A hat-nyolc pontos hajdúsági előny a mérkőzés végéig megmaradt, sőt az utolsó percekben mutatott taktikus játéknak köszönhetően tovább növekedett. A találkozó összképét tekintve megérdemelt debreceni siker született, s győzelmével a bajnokságban is fontos lépést tett Ráthonyi-legénység. Folytatás pénteken 20 órától a szlovén BC Helios Suns ellen.
Debreceni Kosárlabda Akadémia –DSI – Vasas Akadémia 81:66 (13-19, 23-17, 21-19, 24-11)
DKA-DSI: Tóth 21/12,Vezendi4, Sólyom 4,Csomor 29/6,Virágh 2,Balázsi S.,Balázs D.10,Kálmán 5,Gáspár 4,
edzők: Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás
Ráthonyi Tamás: Nehezen indult a mérkőzés. Olyan kosarakat kaptunk amikre készültünk. Később rendeztük a védekezésünket és átszerveztük a támadásainkat is. Változatos,fordulatos mérkőzésen, nagyon fontos győzelmet szereztünk. Gratulálok a csapatnak!